Pintér Zoltán - jazz

Az Év Fiatal Jazz-zenésze

A zongorázás, és az oktatás mellett elhatározta, hogy aktívan is részt kíván venni a hazai jazzélet népszerűsítésében és formálásában. Erre nagyon jó lehetőséget adott, amikor 2015-ben beválasztották a Magyar Jazz Szövetség Elnökségébe. A fő projektje, „Az év fiatal jazz-zenésze”, 2015 őszén kezdődött el. Ez egy tehetségkutató verseny, mely azóta a Magyar Jazz Szövetség támogatásával minden évben megrendezésre kerül. A verseny szeretne megfelelni a jazz tradícióinak, a modern kor kihívásainak, de a verseny arra is törekszik, hogy más legyen, mint a hasonló tehetségkutató versenyek. Ez a tehetségkutató olyan fiatal jazz-zenészeknek lett megalkotva, akik a pályájuk elején vannak, 25 év alattiak és elkötelezettek a jazz műfaja iránt. A jelentkezés további feltétele, hogy a versenyző a verseny ideje alatt közép, vagy felsőfokú jazz zenét oktató intérmény hallgatója legyen. Ez az intérmény ajánlást ad a hallgatója számára a versenyben való részvételre. A nyertesek iskolái is elismerésben részesülnek. A verseny lebonyolítása két részben történik. Elsőként a jelentkezőknek egy-egy 10-15 perces videót kell feltölteniük a Youtube-ra. Ezek alapján a Magyar Jazz Szövetség 7 főből álló elnöksége kiválaszt 6-8 olyan jelentkezőt, akik részt vehetnek a nyilvános döntőben, melynek minden évben a Budapest Jazz Club ad otthont. A döntőben két kategóriában díjazzák a versenyzőket. (a talál gazdára ebben a kontextusban szerintem mű és nyakatekert) Az egyik a közönségdíj, amit a közönségszavazatok alapján lehet elnyerni. A másik díj a szakmai zsűri díja. A verseny ezen része jelentősen eltér minden más hasonló versenytől. Az előadásokban közreműködő zenészként a zsűritagok maguk is aktívan részt vesznek, ezáltal valóban szakmai szemmel figyelhetik a fellépőket.

A zsűri tagjai: Bágyi Balázs – dob, a Magyar Jazz Szövetség elnöke; Elek István – Szabó Gábor díjas szaxofon művész; Pintér Zoltán – zongora, jazz-zongoraművész, zenetanár, a verseny ötletgazdája, egyben a zsűri elnöke.

Elek István; Pintér Zoltán; Bágyi Balázs
Elek István, Pintér Zoltán, Bágyi Balázs

A győztesek részt vehetnek egy egyéves mentorálási programban. A zsűrivel számos klub-fellépésen és zenei fesztiválon játszanak együtt. Ezáltal a fiatalok belepillanthatnak a jövőjükbe és bekerülnek a mélyvízbe. Számos kiváló bőgőssel egészült már ki a zenekar: Orbán György, Lakatos „Pecek” Krisztián, Oláh Péter.

A győztesek lehetőséget kapnak a különböző médiumokban való bemutatkozásra. Több vidéki koncert is szervezésre kerül. A Magyar Jazz Szövetség támogatja a győztesek bejutását a Lamantin Jazz Táborba, de olyan koncertek is megszervezésre kerülnek, melyeken saját zenekaraikkal léphetnek fel.

A nyertesek:

  1. IV. Az év fiatal jazz-zenésze – 2019.
    • Szakmai zsűri díjának a nyertese: Hász Eszter – ének
    • Közönség díj nyertese: Sebestyén Patrik – trombita
  1. III. Az év fiatal jazz-zenésze – 2018.
    • Szakmai zsűri díjának a nyertese: Farkas Zsolt – ének
    • Közönség díj nyertese: Richter Ambrus – dob
  1. II. Az év fiatal jazz-zenésze – 2017.
    1. Szakmai zsűri díjának a nyertese: Rafael Mário – zongora
    2. Közönség díj nyertese: Raboczki Balázs – szaxofon
  1. I. Az év fiatal jazz-zenésze – 2016.
    • Szakmai zsűri díjának a nyertese: Oláh Krisztián – zongora
    • Közönség díj nyertese: Varga Balázs – gitár